Hitvallás

A tréning jó út az esélyegyenlőség keretén belül az "embervagyonnal" való gazdálkodásban, annak képzésében. Ráhangolva, értelmi- és érzelmi empátiával a kölcsönös bizalom jegyében indul el a tapasztalati tanulás. A külső ösztönzésnél erősebben, a belső moiváció indítja be az elköteleződést a tanulás mellett, s így az eredmény is fenntarthatóbbá válik.

Az út végén a siker, a hatékonyság és a kompetencia alapú eredmény áll, amelyre önmagukban találnak rá a tréningen résztvevők.

A programok menedzselésének folyamata

A megkeresés után egy előzetes diagnózissal felmérjük a személy, szervezet pillanatnyi állapotát, megismerkedünk az adott problémákkal, s ezekhez a konkrét helyzetekhez rendeljük a beazonosított feladatokat, beavatkozási technikákat "tailor made". A várható változások a tréningek megkezdésével indulnak el, amelyeket szintén közösen értékelünk, s igény szerint utókövetjük.

Ezek eredménye a szükségleteken alapuló fejlődés, a tapasztalati tanulás, a konfliktusok, "GAP"-ek számának csökkenése.

A coaching folyamat során az elakadásokra a még föl nem tett kérdések facilitálják-könnyítik- a saját válaszok, megoldások megtalálását, a megfogalmazott célhoz való eljutást.

A tanácsadás alkalmi és gyors beavatkozás, megoldás lehet egy konkrét problémára, míg a mentoring egy szupervíziós ,támogató és segítő jelenlétet hoz létre a kliens élet szakaszában.

Szellemiség

Szívemhez közel álló, és nálamnál bölcsebb emberek már megfogalmazták jól azt, amit én is gondolok az emberekről, az emberi kapcsolatokról, a lélek rezdüléseiről.

S mivel nagyon hiszek az empatikus motiváló segítésben, úgy kölcsönkérve, az ő mondataikkal jellemezhetem legjobban hozzáállásomat a hivatásomhoz.

"Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb!"

(Sophokles)

"Semmilyen szél nem jó egy olyan hajónak, amelyet nem vár kikötő"

(Seneca)

"Ha lelked derűs és tiszták céljaid, jókora utat tehetsz meg előre!"

(Goethe)

"Az igazi nyugalom a helyes gondolkodásból bomlik ki."

(Seneca)

"Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod."

(Madách)

"Egy drágakövet dörzsölés nélkül lecsiszolni nem lehet, ahogy az embert sem próbák nélkül tökéletesebbé tenni."

(Seneca)

"A jócselekedet meg nem tétele bűn!"

(Kant)

"A béke nem a konfliktusok hiánya, hanem a konfliktusok kezelésének képessége."

(Dan Millman)

Profil

Magamról

Marie Claire14 év tanári (ELTE) hivatás, majd felnőttképzés (SZIE-FLOW CSOPORT) óta személyiség- és szervezetfejlesztő trénerként, coachként dolgozom. Egyénileg és csapatban is szívesen végzem "SOFT" munkámat.

Munkámról

  • Stressz-less tréning (Konfliktuskezelés) / coaching: Segít kivédeni a negatív stresszhatásokat, megteremteni a testi-lelki egészséget.
  • Önismereti- és emberismereti, PR(kapcsolati) tréning / coaching: Segíti az önbizalom erősödését, a pozitív gondolkodást, a hatékonyságot, asszertivitást és a jobb emberi kapcsolatok kialakulását és azok menedzselését.
  • Motivációs tréning / coaching: Felszínre hozza a rejtett tartalékokat és segít az életvezetés gondjainak megoldásában.
  • Kommunikációs tréning / coaching: Strukturált, tapasztalatszerző gyakorlatokkal, műhelymunkával és videoelemzéssel készíti fel a résztvevőket prezentációkra, munka- és a mindennapi életi kommunikációjukra.
  • Együttműködés és csapatépítés: Segít a szerepek tisztázásában, energetizál, összekovácsol sok játékkal.
  • Ügyfélszolgálati, problémamegoldó tréning: Kiemelten kezeli az alkalmazkodás képességét a különböző attitűdökkel rendelkező emberek közötti kapcsolatokban.
  • Időgazdálkodási és önszervezési tréning / coaching: Célja megláttatni, hogy idő és energia szoros kapcsolatban van egymással, és hogy a helyes arányok megtalálása hatékonyságunk kulcsa.
  • Pályaválasztási és pályaorientációs tréning / coaching: Segít felmérni a személyes adottságokat, képességeket és kompetenciákat, fejleszti a szakirányú tudást életcéljaink megfogalmazásához és megvalósításához.
  • Protokoll és etikett: Fejleszti viselkedéskultúránkat, stílusunkat és lehetőséget nyújt hogy megismerjünk, megértsünk, s ha kell elsajátítsunk más viselkedéskultúrákat, vagy hogy összehangoltabban tudjunk abban működni.
  • Egyéni stílus tanácsadás: hogy a viselkedésünk és feladatvégzésünk és megjelenésünk összhangba kerüljön!

Együttműködés

Korábban

  • Homo Regius Kft.
  • Cequa Kft.
  • Synalorg Kft.
  • Art of Progress Kft.
  • Human Present Bt.
  • Relaxjóga Stúdió
  • Dekra Arbeit Mo. Kft.
  • Conselho Group

Jelenleg

  • NMH
  • NGM
  • Ovi-Foci Alapítvány
  • Karmayoga Stúdió
  • Mistrál Tréning Kft.

Kiemelt referenciák

  • MÁK
  • Őze Művészeti Iskola
  • Önkormányzatok
  • GYSEV
  • NFGM
  • Dekra Arbeit Mo. Kft.
  • NMH
  • NGM

Elérhetőség

Cím:

UMBRI BT. 1121. Budapest, Szilassy utca 14/a
Tel: +36-20-9445-600
E-mail: [email protected]

Köszönöm hogy érdeklődött, várom szeretettel a személyes találkozást!